Bor alapozáshoz.

Íztúrán Lombardiában (I. rész)

2015/10/30. - írta: Kőműves Borház

Mivel a cég külföldi tendereken is indul, volt szerencsénk a messzi Milánóba is eljutni. A dóm vízköpőinek állagmegóvására benyújtott pályázatunk ugyan nem nyert, de legalább megkóstolhattunk néhány helyi borkülönlegességet. Hoffler Sanyi elég jól képben van a helyi fajtákkal, hiszen egy ideig olasz szanitereket hozott be, úgyhogy ő választotta ezt az exkluzív kiszerelésű vöröst, amely Vesoletto-ék egyik zászlósborának számít. Szerettünk volna hosszasan elbeszélgetni a sommelierrel is a borról, termőhelyről és technológiáról, de jelezte, hogy még csak pár hónapja van a Lidlnél, így nem erőltettük a dolgot. Viszont ajánlott hozzá egy akciós, fóliában érlelt bresaola sonkát, amely gyönyörűen kiegészítette a bor savait. (És mindezt másfél euróért!!)
Nagy várakozással bontottuk fel frissen szerzett tételünket a telephelyen, Mócsai Árpi még az AC Milan sálát is előkapta a különleges alkalomra. Röviden a borról: Bár küllemben sokat sejtetett ez a funkciót és esztétikát ötvöző izgalmas csomagolás, de azért nem dobtuk magunkat hanyatt a tartalomtól. Mókus Zoli több csokoládét várt, Hermann Feri pedig mosatlan fángli illatot érzett benne. (Igaz, ő előtte sörözött is.) Az illó is talán egy kicsit több volt a kelleténél, de az észak-olasz temperamentum jól kijött a borból. Ennek ellenére ár-érték arányban kicsit túlzónak találtuk a 0,89 eurós literárat, elvégre nem a Divinóban vagyunk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://komuvesborhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr308036158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása